Szonbat reggel borúra derű.
Úgy ébredtünk mint még soha 8:00-át mutatott a mutató.
Jörgék nem voltak itt, körülöttünk csend honolt. Szimatom kásás esőt jelzett. Pókösztönöm meg veszélyt. Jó ebéd volt, csirke zöldséggel. Meg máglya. Rakatva.
A kakas kukorékolása nem mindig jelent jót.
A színekből néha úgy fonunk számokat, hogy összeillesztjük őket, rájuk fújunk, majd néma harangjátékkal zárod össze.
Azt hiszem Jörg vadászni ment. Ha térdig érő hó esik, lehet, hogy nem tér vissza. Lajbó kellemetlen arcot vágva áll fel a lyuk fölül amit a kakának kapart a hóba. Megint fűszeres szagút kakáltam - gondolja magában, majd elnéz a messzeség felé, és vágyakozás tükröződik arcán. Jörg! Gyere haza!
A hó eláll, Jörg hazaér. Néma szagok terjengenek, valótlan hangok tűnnek újra valósnak. Egy álom valóra válik, szikra pattan, csengettyű szól. Lajbó alszik, Jörg húst szeletel, minden a legszebb most.