chi bazmeg

Jézus a kertet figyelte. Szeme sarkában még a hajnali fény csillant, s bár nem volt igazán életben, de a lehelete meglátszott az őszi hidegben. Három madár röppent fel egyszerre a közeli bozótosból hangos sikolyok, és hatalmas riadalom közepette. Hangokat hallott meg abból az irányból, majd odafordította a sentry towerjeit, hogy a behatolókat azonnal meg tudja állítani, ha azok netán ateisták, sátánisták, populisták, hipszterek vagy egyéb, Jézus gondolataimban meg nem tűrt, ellenséges személyek lennének. A sentry tower lézerágyúja halkan felbúgott ahogy Jézus emberfeletti szuperagyával beélesítette azt. 

Lajbó és Jörg kézenfogva szaladtak az erdőben Jézus kunyhója felé. Néha hallottak még bombázást a távolból, és elhaló sikolyokat a közeli óvoda felől. Nem nagyon érdekelte őket, ahogy ez általában lenni szokott. Jörg különösen feldúlt volt a faló miatt, Lajbó pedig különösen szerelmes, látván Jörg előző fejezetbeli akcióját. Lajbó esze most is a szekszen járt, az erdő, és a falevelek susogása, mindig előhozta belőle azt a gyengéd bizsergető érzést, amitől azonnal szekszelni kellett, méghozzá Jörggel, habár tudta ez még nem a megfelelő alkalom.

Hogy egyre közelebb jártak Jézushoz, Jörg már tudta. Rendezett palántasorok, mulcsnak összehúzott avar, és lehullott lomb jelezte neki. A környéken mindenki tudta Jézusról, hogy veszélyes, de ugyanúgy tudták azt is, hogy szemét mód jól műveli a földet, hiszen szemébe egy biodrone4600 van beépítve, ami a jelenlegi programozható (majd testbe építhető) szem modifikációk csúcsa. Szkennelhet vele, ásathat vele, sentry towereket irányíthat vele, és egy apró módosítással (amit Jörg - főleg Jézus esetében - biztosan megtörténtnek vélt) akár még lézersugarak kibocsátására is képes. Lajbó felé nyúlt, hogy biztonságban érezze őt, maga mellett, mikor hirtelen három madár röppent fel iszonyú rikoltozással és zajjal a bokrok közül.

Néma csend honolt az erdőben. Egy gally se pattant, falomb se susogott, farkas se vonyított, egyszóval egy pillanatra megfagyott minden.

Jézus beszkennelte a még mit sem sejtő Jörgöt, majd felismervén őt, nem azonnal porrá égette, csak küldött egy figyelmeztető lövést Jörg lába elé.

Hirtelen lézersugár csapódott be Jörg lába elé, aki hátratriplaszaltóval hirtelen maga elé rántotta fedezéknek Lajbót majd így szólt:

- Jézusom!

- Én lennék - válaszolta egy mennyei hang.

Jörg odarohant hozzá. Nem hiszem hogy le kéne írnom Jézust, hiszen pont úgy néz ki ahogy elképzeled. Hosszú haja lobogott a szélben, szakálla pedig a mellét verdeste.

- Szia Jörgerátor! - Köszöntette Jézus Jörgöt - Szerencséd, hogy nem égettelek azonnal porrá, ahogy észleltelek. Tegnap erre járt egy fiatal fiú, és ő nem volt ilyen szerencsés - mutatott egy üszkös, szénné égett testre, és egy fél, még épen maradt lábszárra-

- A nő meg ki a fasz már megint Jörger, hát nem megmondtam ne hozzál ide félcigány lányokat? - kérdezte Jézus, és a rasszizmus csak úgy dölt belőle, mint félrészeg matrózból az okádás. A cigány szónál még a földre is köpött.

- Kikérem magamnak! - sikoltotta Lajbó - 79 százalékban néger vagyok 6 százalék magyar és 3 százalék norvég!

- És a maradék kettő? - kérdezte Jézus.

- Majd meglátod! - vágta rá Lajbó.

 A kölyökklub még adásban volt, egy színész egy majmot rázogatott, és közben artikulálatlanul sikított. Lajbó úgy érezte szólnia kell, de a kintről felerősödő dübörgés beléfojtotta a szót.

 Mindketten az ablakhoz léptek, és értetlenül bámultak kifelé. Jörg ösztöne veszélyt érzett. Magához ölelte Lajbót és a földre rántván egy hirtelen mozdulattal az asztal alá cingálta. Hatalmas rázkódások és dörrenések hallatszottak. Jörg egy pillanatra meg is feledkezett a falováról.

 Hirtelen vészjósló csend lett. Még a szembeszomszéd cigánygyerekek is abbahagyták a sikoltozást.

 Lajbó odasúgott Jörgnek: - Szeretlek! - majd felugrott az asztal alól és kirohant a konyhaajtón, ki a veszélyes nagyvilágba. Jörgnek se kellett több, utána indult, de kint nem akart hinni a szemének: A város lángokban állt, az emberek fel alá rohangáltak.

 A szomszéd Martel néni a földön feküdt egy vértócsában, halott, mozdulatlan arcáról döbbenet tükröződött. Négy bűnöző kinézetű alak, akit se Lajbó, se Jörg nem látott még soha, azonnal lecsapott a róla lógó aranyra, és az egyikük, a kezét csavargatta, hogy a bőrtáskáját le tudja tépni a válláról. Jörg ezt nem bírta elviselni lelkileg, amúgy is könnyen kiborul, hát még egy ilyen apokaliptikus pillanatban.

 Közelebb lépett és a háta mögül előrántott acélbárd lendületével pofán baszta az egyiket. Az hátrafelé röpülvén habos vért okádott föl, és nekicsapódott a legnagyobb darabnak akit egy pillanatra kitérített az útjából, majd a meglepetéstől egy pillanatra meg is rökönyödött, de ez elég is volt Lajbónak aki hátulról át is metszette a torkát.

 Túl mély volt a csönd az utcán. A szél újságpapírt hordott, és égő tetemek csípős szaga érződött enyhén a levegőben. Az ég villámlott egyet, majd enyhe nyármeleg eső kezdett el esni. A csigák előbújtak a bokrok alól, az imádkozó sáskák imádkoztak, a környező fűszálakról lemosott por helyet hagyott a kellemes illatnak, amit mindannyian szeretünk.

 A harmadik rabló pisztolyt rántott, de Jörg se volt rest, és már dobta is a csatabárdot, ami az ellensége mellkasát átszakítva a negyedik ember combjában állt meg.

- Ezt Martel néniért, te geci! Mondta Jörg, majd kiskésével kivájta az utolsó rabló mindkét szemét. A vékony fazon szép lassan állt fel, hirtelen még fel sem fogva, hogy mi történt vele. Aztán sikoltozni kezdett, és Makkos Bülbül háza felé kezdett el rohanni cikkcakk irányban. Bülbül háza falára rózsákat futtatott föl, amiknek árnyékából tudott kacsintgatni az utcán elhaladó gyanútlan kisfiúkra. Végül egy hatalmas csattanással a fal állította meg, majd félájultan a gyepre feküdt.

- Jézusom - mondta Lajbó - meg kell tudnunk mi történt!

- Jézusnak ehhez semmi köze - vágta rá egyből Jörg, mert tudta, hogy mi lesz a következő úticél.

 Nieaggaerkorpsse kicsiny falu volt. Mivel a neve kimondhatatlan, ezért a környéken lakók csak úgy szólították: A Falu, ezzel persze megoldván azon gondomat, hogy az isten se fogja nektek még egyszer lebetűzni ezt a szót. 1971 volt, hideg, ködös, esős, nyirkos, gecis nap. A pék éppen nyitott, az ablakokban csak most keztek pislákolni a fények. Nem volt nehéz munkájuk a környéki időjósoknak, hiszen ismét hideg esős időt ígértek, éppen úgy ahogy az év, és az elmúlt évtizedek többi napjában.

Jörg Lajbó felé fordult, és szusszant egyet. Nem tudott aludni, agyát nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy a tegnap éjjel kifaragott hintalovat kinthagyta az esőben. Félig éber álmában Lajbesz is megérezhette a jörg felől áramló rossz chi-t és horkantva, remegve fordult gyorsan vissza a másik oldalára.

Az esőcseppek csillogva gurultak le az ablakon. Jörg versenyeztette őket gondolatban, majd hirtelen felállt, lépett kettőt, majd megállt. Hintaló! Ugrott ismét eszébe a gondolat, és elindult ki a terasz felé. Kinyitotta az ajtót, majd hirtelen meglepetés érte. Seholse látta az éjjel megálmodott, majd egyetlen darab tölgyből kifaragott paripát.

Befelé rohanván sajnos a bükkfaajtó sem tudta megállítani. Hatalmas izmai kidudoradtak futás közben, és fonott, szőke, derékig érő haja követte hatalmas testét. Hirtelen üvöltésre nyílt a szája: - LAJBÓÓÓÓÓ! - Kiáltotta, miközben a szomorúságtól és a gyötrelemtől sírásra fordult az először mérges csatakiáltás-szerű felszólítás.

Lajbó azonnal kiugrott az ágyból, enyhén szexuális töltetű álmát abban a másodpercben maga mögött hagyta, és anyaszült meztelenül odarohant kétméteres viking testalkatú szerelméhez, mire az sírni kezdett:

- A falovam! Vajon melyik galád, emberellenes, terrorista ótvar tette ezt velünk?

- Nem tudom kedvesem, de körülnézünk, körbekérdezünk, és mindent megteszünk azért, hogy visszakaphasd! - vigasztalta Lajbó - Most gyere, főzök neked egy jó kakaót, aztán bekapcsoljuk a kölyökklubbot. 

Elindultak a nappali felé, közben Lajbó azon rágódott, hogy miért pont a legérzékenyebb norvégot választotta, de ez csak kora reggeli morcosság volt, valójában pont ezt a hiperérzékenységet szerette benne. Jó kis kontúrt adott, a hatalmas csataistenhez méltó testnek.

Avagy: The Plot Thickens

Szóval eddig a pszichedelikus beköszöntőmön, és három szemelvényen kívül semmi értelme nincs semminek, úgyhogy baszok egy hard resetet, és mostmár abbahagyom a szárnypróbálgatásokat, illetve a karakterek forró vízbe helyezését, csak azért hogy kipróbáljam, mit reagálnának.

Régóta érő sztori lesz, amit folytatásosan írok, illetve találok ki.

Plot:

1971, náci leninista bajor németország bukásának napjai. Főszereplőink: Jörg és Lajbó (A norvég hentes és a magyar félcigány kamaszlány), illetve a kis falu (Niaggaerkorpsse) lakosainak (Grift a boltos, Szopán a leninista, Bhúza a meleg irodalmár nameg a többiek) kalandjairól, illetve később a mélyűrből érkező űrlényekkel való kapcsolatfelvételről szóló folytatásos kalandregény. 

Elöljáróban is szeretnék köszönetet mondani a barátaimnak, és a kedvesemnek akik bátorítottak erre.

Hát akkor ahogy norvég kollégáink mondani szokták: La oss Starte! 

 Lajbó nem mindennapi félcigány kamaszlány ám. Erőtlen testére zoknikat húztak, karján 30 centis szőke szőr lóg, szájábol furcsa fogak állnak kifelé. Na de volt mindig ez így. Régen szép volt, karcsú volt mint a nyírfa vesszeje, mellyei nagyobbak voltak mint egy sárgadinnye, és búzakék szemével csak úgy metszette a levegőt.

Lajbó most alszik. Visszatérő álma zavarja csak: Gyermekkorában járunk. Az ajtók zárva vannak, de még így is hallatszik a kint tomboló szél tompa moraja. Lajbó a szobájában ül, C. C. Catchet hallgat, és arról álmodozik, hogy valami nagyvárosba költözik, el a norvég lankáktól messzire, mikor hirtelen dörömbölés hallatszik az ajtón. Udvarlója jött. Jörg a norvég halászfiú ismt egyszerűen volt felöltözve: barna bőrnadrág a lábain, és felsőtestén egy még friss kifordított medve volt. Durva kezében ott volt az elmaradhatatlan kétélű csatabárd, és csók helyett marcona lépéseket kezdett tenni Lajbó felé, aki álmában lévén, moccani sem tudott. Jörg egyre csak közeledett, lépett, még egyet lépett, a hatalmas alak kitakarta a lámpa fényét s úgy vetett árnyékot Lajbó még gyönyörű arcára:

- Na most elcsúfítalak! - mondta Jörg, és támadásra emelte a hatalmas csatabárdot, de az hihetetlenül lassú sebességgel közeledett a lány orcája felé. A levegőben elhaltak a szikrák, a lányt tömény csönd vette körbe, és ahogy orrcsontján érezte a balta fémének hidegét, kipattant a szeme.

Ismét otthon volt, ismét északon, ismét a bányató mellett, ismét 1971-et írtak és ismét -71 fok volt kint.

Milyen furcsa álom. A legfurcsább az egészben hogy nem is Jörg tehet arcának gyötrelméről., hanem saját maga. Ha 11 évesen nem kezdett volna el masszívan szipuzni, ha nem kuldte volna tele magát kokainnal, és heroinnal egyszerre minden áldott nap, és nem feküdt volna le minden útjába álló férfival akkor még lehetne szép.

Oldalra nézett: Jörg halkan szuszog, hatalmas testén apró szőrpihék feszülnek a levegőnek. Miért pont őt választja ki a tudatalattim, a visszatérő álmomban? Hiszen ő megmentette az életemet, mikor sokmindenki elfordult volna tőle.

Ismét egy álmatlan hajnal következik.

 Szonbat reggel borúra derű.

Úgy ébredtünk mint még soha 8:00-át mutatott a mutató. 

Jörgék nem voltak itt, körülöttünk csend honolt. Szimatom kásás esőt jelzett. Pókösztönöm meg veszélyt. Jó ebéd volt, csirke zöldséggel. Meg máglya. Rakatva.

A kakas kukorékolása nem mindig jelent jót.

A színekből néha úgy fonunk számokat, hogy összeillesztjük őket, rájuk fújunk, majd néma harangjátékkal zárod össze.

Azt hiszem Jörg vadászni ment. Ha térdig érő hó esik, lehet, hogy nem tér vissza. Lajbó kellemetlen arcot vágva áll fel a lyuk fölül amit a kakának kapart a hóba. Megint fűszeres szagút kakáltam - gondolja magában, majd elnéz a messzeség felé, és vágyakozás tükröződik arcán. Jörg! Gyere haza!

A hó eláll, Jörg hazaér. Néma szagok terjengenek, valótlan hangok tűnnek újra valósnak. Egy álom valóra válik, szikra pattan, csengettyű szól. Lajbó alszik, Jörg húst szeletel, minden a legszebb most.

 1971 novemberében köd szállt le a norvég fjordokra. Jörg úgy gondolta ideje lenne becsukni az ablakot. A fakunyhó kandallójában a kis faágak izgalommal ropogtak a súlyos lángok között.

A kézzel barkácsolt színpadon amőbának öltözött rabszolga nők táncolták az ősz táncát, harsány muzsika szólt, ami mintegy rajzfilmben követte ritmusával a táncosok mozgását. Először tangót lejtettek, majd valami bizarr párzási táncba kezdtek, amely körülírhatatlan rángásokból, és modern néptáncmozdulatokból állt.

Az amőbák különleges állatok. Történetünk végén azt is megtudjuk, hogy miért.

A kis Lajbó felugrott az ablakpárkányra, majd odakiáltott Jörg-nek:

- Héj, Jörgibogyó! Vágjál cafrangos húst szeletre, majd én csapatok hozzá fokhagymát aztán zabálunk fokhagymás húst bazmeg

Jörg semmit se felelt, csak levette a falról a kétélű norvég csatabárdját, majd elkezdett cafrangos húst szeletelni, laposra.

Az amőbák abbahagyták táncukat, az öreg norvégok már elaludtak.

 A náci leninista bajor birodalom a bukás szélén állt. 1971-et irtunk, es tudtuk, hogy ez mindörökké emlékezetes marad. A táj őszbe fordult, a niggerek kecskét legeltettek. 

Komolytalan lányok szaladgáltak az udvaron. Henri nem tudta hogyan szólítsa meg őket.

Harmatos lelkükre vér száradt.

A kislány feje előbukkant a barna bőrzeke takarásából. Társának fityiszt intve vígan nevetett míg hátranézvén kacsintgatott a másiknak. Lepkék szálltak az ég kék  volt, apró foszlányos bárányfelhők úszkáltak az égen. Ma Lajbót a félcigány gyereket is kiengedték követ törni.

Egyszóval minden idilli volt.

Varázslatos világ ez.

sziasztok

arrol szeretnek csak kerdezni hogy miert eppen en

nehez a valasz. 

ha harman setalnank, esetleg negyen akkor hirtelen nem is tudom mi lenne.

hogy valami komoly dologrol is irjak orvendek hogy megismerhetlek benneteket, higgyetek el megtalaljatok bennem a naci, zacskos eneteket ugyanugy mint a harmatos trombitaviragot is.

szeretem tovabba a sort, meg a hirtelen emesztheto dolgokat, na meg persze a zsibbadast is.

es hogy miert eppen en?

nemtom.